Őszi kirándulás 2018 Zsámbék

Nagyszerű túra volt! Budahegyvidéki gyülekezetnél láthattuk, hogy milyen is egy gyülekezet „küzdése” mire aztén lesz egy csodálatos új, modern templomuk. Azután Zsámbék, romtemplom: igazán impozáns! Belecsöppenhettünk a történelembe, átérezhettük, hogy a szerzetesek hogyan is élték meg hitben mindennapjaikat. A történelmet felidézve folytattuk utunkat történelmi borvidékre, és egy ámbár modern, de annál tisztább, ízesebb borokat kóstolhattunk a Nyakas pincészetnél

Idei évben is elmentünk kirándulni Október 27-én.

Megtelt a busz! Így indultunk meglátogatni a Budahegyvidéki Evangélikus Gyülekezetet, ahol Keczkó Pál lelkésztől betekintést kaphattunk a gyülekezet életébe,  megnézhettük a templomot, gyülekezeti helységeket.  Innen továbbutaztunk a Zsámbéki romtemplomhoz, ahol a helyi Márton atya vezetésével fedeztük fel a múlt értékeit. A napot Tökön, a Nyakas pincészet látogatásával, pincetúrával, borkóstolóval zártuk. Igazán tartalmas, jó hangulatú nap volt, sokat láttunk, jókat beszélgettünk, a borozás pedig „orcánkat fényezte”.

Köszönet Dudás Erzsébet és Tass Anna presbiter testvéreinknek a szervezésért!

Forssa 2018

2018 Szeptember 13-16

Gyülekezetünk tagjai testvérgyülekezeti találkozón vettek részt Forssa-ban, ahol közösen ünnepelhettük meg az ottani templom felszentelésének 100. évfordulóját.

Helsinkibe érkeztünk, itt csatlakozott hozzánk Emese édesanyja, és egy finn lány, aki 1 évet töltött el Gödöllőn (jól beszélt magyarul). Együtt fedeztük fel a fővárost. Este indultunk Forssába.

A gyülekezeti táborhelyen laktunk közösen az Észt és a Lett gyülekezeti küldöttekkel. Pénteken együttlét, megnéztük a forssa városi és a természettudományi múzeumokat,  a  közeli tammelai templomot, ahol 4 éve koncertet adott énekkarunk, majd egy farmra mentünk, ahol az ottani család fogadott bennünket.

Szombaton ünnepi koncert töltötte meg a Forssai templomot, ahol Emese, Anna és Csanád léptek fel egy gyönyörű műsorral képviselve gyülekezetünket.

Vasárnap ünnepi Istentiszteleten vehettünk részt, majd a közeli gyülekezeti teremben volt összejövetel, ahol a Finn oktatásügyi miniszter asszony is részt vett. A gyermekeknek tartott „templom körbefutással” zárult az eseménysorozat.

Sok élménnyel, meghittséggel feltöltődve érkeztünk haza szerencsésen.

Nyári Hittan tábor 2018

Az idei tábor igen jól sikerült (ismét), felejthetetlen élményt adva gyermeknek és felnőtteknek egyaránt. Ízelítőt is kaphattunk lelkészünktől a mai Istentiszteleten, amikor elmesélte, hogy az egyik gyermek a lovon hátradőlve, az égen nem a szemével nézett, és nem a felhőket, a kék eget látta, hanem a szíve szólt.  A kérdésre, hogy mit lát, azt felelte: hát, Jézust….

Minden gyermek, és szülő sokat, sokat mesélt, hogy milyen is volt az idei tábor!!!! Hát képekben ilyen:

 

 

 

Gyülekezeti nap

A tanévnyitó Istentisztelet után sokan jöttünk össze idei évben is a parókián! Szorgos kezek (Szép Péterék) segítettek, főztek egy igen finomra sikerült Gulyást, amit jó borok és finom süteménynek követtek. No meg beszélgetés, együttlét…némi eső, ami nem igazán zavart minket!

SZÉPÜLT TEMPLOM és a PARÓKIA

SZÉPÜLT A TEMPLOM ÉS A PARÓKIA

Szorgos kezeknek hála idén is szépültünk, rendeződtünk.  Templomunkban kijavításra kerültek a falhibák, kisebb famunkák, ajtózsanérok, illetve a harangtorony feljáró is tiszta lett.  Mellette a parókián lomtalanítás és óriási rendrakás folyt minden helységben, és szorgos kezek lefestettét a homlokzatot is.

Jó volt együtt lenni, így munkában is – gyülekezetünk idősebbjei és fiataljai.
Köszönjük mindenkinek, aki részt vett ebben a 2 napban, nagy munkát végeztek!

Az éneklésé volt a főszerep

Az éneklésé volt a főszerep

Cantata vasárnapján április 29-én tartották a hagyományos egyházmegyei kórustalálkozót, ahol egyházközségünk énekkara is részt vett.  Idén a váci gyülekezet volt a házigazda. Igazán meghitt pillanatokat élhettünk át, sokan az utcáról is bejöttek a zene hallatán.

Énekkarunk is kitett magáért, méltón képviselve Gödöllőt az egyházmegyénkben. Köszönet karnagyunknak, Kertész Attilának a felkészítésért, és minden résztvevőnek a szorgos munkáért.

ugrás az országos oldalon megjelent cikkre

énekek meghallgatása:

Szeretetvendégség Virágvasárnap 2018

SZERETETVENDÉGSÉG VIRÁGVASÁRNAP 2018

Vendégünk volt Farkas Dénes színművész a Nemzeti Színház társulatának tagja.

Fantasztikus délután volt egy igazán különleges, és tehetséges színésszel. Beszélgetéssel és kulisszatitkokkal indult az együttlét, megtudhattuk, hogy milyen változatos de egyben nehéz is egy színészi élet. Hogyan is éli meg a különböző helyzeteket,  jellemeket belül egy színész, és mi a szépsége annak, ha hétről hétre ugyan abba a történetben és szerepben élheti át újra és újra ugyan azt a történetet. A legjobb dolog ebben mégis az, ha adhat a nézőnek valamit (akár egy kis pici dolgot is) , amit elvihet és amitől jobbá válik, másképp lát az életben…

Három verset is hozott Dénes számunkra József Attilától, és ahogy szavalta,  vágni lehetett a csöndet, a figyelmet a gyülekezeti teremben……

( Csöndes estéli zsoltár , Eszmélet, Dunánál)

Közben Joób Emese előadása és a közös éneklés színesítette és tette meghitté az együttlétet.