Orgonánkat kipakoltuk

Orgona kipakolás

2022 Nov 18. Péntek reggel 7:00

 

Mai napon elindult az orgona felújítása! Reggel 7-kor összejöttünk 6-an a gyülekezetből, hogy a már 3 éve a Református testvéreknél eltárolt orgonánkat lehozzuk a padlásszobákból. Az orgonaépítő cégtől jöttek még ketten. A jó falatokról, meleg teáról gyülekezetünk hölgy tagjai gondoskodtak. Hűvös volt a reggel, esőt ígértek, de a jó Isten kegyesen száraz időt adott!

A teljes felújítási összeg még nincs meg, de dolgozunk azon, hogy meglegyen, folyamatos a gyűjtés!

 

SZÉPÜLT TEMPLOM és a PARÓKIA

SZÉPÜLT A TEMPLOM ÉS A PARÓKIA

Szorgos kezeknek hála idén is szépültünk, rendeződtünk.  Templomunkban kijavításra kerültek a falhibák, kisebb famunkák, ajtózsanérok, illetve a harangtorony feljáró is tiszta lett.  Mellette a parókián lomtalanítás és óriási rendrakás folyt minden helységben, és szorgos kezek lefestettét a homlokzatot is.

Jó volt együtt lenni, így munkában is – gyülekezetünk idősebbjei és fiataljai.
Köszönjük mindenkinek, aki részt vett ebben a 2 napban, nagy munkát végeztek!