Az éneklésé volt a főszerep

Az éneklésé volt a főszerep

Cantata vasárnapján április 29-én tartották a hagyományos egyházmegyei kórustalálkozót, ahol egyházközségünk énekkara is részt vett.  Idén a váci gyülekezet volt a házigazda. Igazán meghitt pillanatokat élhettünk át, sokan az utcáról is bejöttek a zene hallatán.

Énekkarunk is kitett magáért, méltón képviselve Gödöllőt az egyházmegyénkben. Köszönet karnagyunknak, Kertész Attilának a felkészítésért, és minden résztvevőnek a szorgos munkáért.

ugrás az országos oldalon megjelent cikkre

énekek meghallgatása:

Presbiterek beiktatása 2018

Április 8-án esküt tettek egyházközségünk újonnan megválasztott tisztviselői és presbiterei ünnepim istentisztelet keretein belül.

Lelkészünk, Albert Gábor köszönetet mondott a volt presbitereknek, köszöntötte a korábbi ciklusban is részt vett és az újonnan választottakat, továbbá kiemelte és megköszönte a presbiterek családtagjainak támogatását is.

Szeretetvendégség Virágvasárnap 2018

SZERETETVENDÉGSÉG VIRÁGVASÁRNAP 2018

Vendégünk volt Farkas Dénes színművész a Nemzeti Színház társulatának tagja.

Fantasztikus délután volt egy igazán különleges, és tehetséges színésszel. Beszélgetéssel és kulisszatitkokkal indult az együttlét, megtudhattuk, hogy milyen változatos de egyben nehéz is egy színészi élet. Hogyan is éli meg a különböző helyzeteket,  jellemeket belül egy színész, és mi a szépsége annak, ha hétről hétre ugyan abba a történetben és szerepben élheti át újra és újra ugyan azt a történetet. A legjobb dolog ebben mégis az, ha adhat a nézőnek valamit (akár egy kis pici dolgot is) , amit elvihet és amitől jobbá válik, másképp lát az életben…

Három verset is hozott Dénes számunkra József Attilától, és ahogy szavalta,  vágni lehetett a csöndet, a figyelmet a gyülekezeti teremben……

( Csöndes estéli zsoltár , Eszmélet, Dunánál)

Közben Joób Emese előadása és a közös éneklés színesítette és tette meghitté az együttlétet.