Szerző: admin
Parókiánk kifestése
Tetőn felújítása 2020
Őszi kirándulás 2021
Újévi séta 2022
ORGONÁNK
Őszi kirándulás 2019
Gyülekezeti Kirándulás volt OKTÓBER 5-én
Idén is – mint minden évben – kirándulni mentünk: BAKONYBÉL volt a célállomás, ahol a természet szépsége mellet megtekintettük az 1018-ban Szent István király alapította monostort is többek között.
Visszaúton Móron álltunk meg a „Móri bornapokon” , ahol a kitelepülő helyi pincék borait kóstolgattuk, elkeveredve kicsit a fesztiválban.

Nyári tábor 2019
Hittan tábor augusztus utolsó hetében
Hittantáborunkban idén 44 gyermek vett részt a gyülekezetünkből. Szülők, ifik összefogásával, sok-sok segítséggel egy nagyszerű tábor kerekedett idén is gyermekeink örömére. Enikőnek és Emesének külön köszönet a szervezésért!!
Testvérgyülekezet _ USMA
Idei évben augusztusban Lettországba kirándultunk, és együtt tölthettünk egy hétvégét a Finn (Forssa) az Észt (Tallin) gyülekezetekkel a Lettek ( Riga) meghívására. Akik eljöttek, felejthetetlen élményben lehetett részük!

Konfirmáció 2019
9 fiatal konfirmált idén. Nagy meleg ellenére gyönyörű ünnepélyes Istentisztelet volt, sokan voltunk és sokáig maradtunk.



























































































