Készülés Karácsonyra – 2018

Idei évben is sokan készültünk a Karácsonra, hogy az ünnep igazán békés legyen.

A fenyőfát Varga Gyula gyülekezeti tagunk ajánlotta fel, köszönet érte.
Kivágtuk, és az ifik segítettek a felállításban és díszítésben, illetve a templomunkban rendet raktak, székeket hoztak át. Sok szorgos kéz a gyermekek ajándékát készítette elő, Csaba Zsolt testvérünk pedig a forralt borról gondoskodott, amit szenteste után ihattunk.

Köszönet mindenkinek, Isten áldása legyen a segítő kezeken!

 

Szeretetvendégség 2018 Advent

Advent 2. vasárnapján – december 9 16:00 Evangélikus Templom

A Szeretetvendégség egybeesett a Családi Istentisztelettel, ezért idén rendhagyóan a Templomban találkoztunk 16:00-kor , ott volt a vendégünk “előadása” is: Endreffy Géza Budaörsi evangélikus lelkész látogatott el hozzánk, és tartott egy fantasztikus előadást „Áthajlások” címmel. Hogyan is fér meg a motorozás és az Evangélikusság egymás mellett, illetve egymást kiegészítve.

A templomból az előadás után mentünk át a gyülekezeti terembe egy kötetlen együttlétre.

Jótékonysági koncert

JÓTÉKONYSÁGI KONCERT VOLT – A TETŐFELÚJÍTÁSÉRT

November 24-én megtelt a templomunk. Nem csoda, hiszen a Gödöllő Városi Vegyeskar adott koncertet nálunk. Akik eljöttek, átélhették, hogyan is szólalnak meg a liturgikus dallamok úgy, hogy az igazán felemelő legyen minden hallgató számára. Békét, nyugalmat és elmélyülést adott templomunkban.  Igazán remek este volt!

Köszönet érte mindenkinek, előadóknak és adományozóknak egyaránt.
A koncert végén meglepetésként köszöntötték Pechan Kornél karnagyot, aki immáron 20 éve vezeti a kórust.

http://szolgalat.com/jotekonysagi-koncert-a-varosi-vegyeskarral/

Őszi kirándulás 2018 Zsámbék

Nagyszerű túra volt! Budahegyvidéki gyülekezetnél láthattuk, hogy milyen is egy gyülekezet „küzdése” mire aztén lesz egy csodálatos új, modern templomuk. Azután Zsámbék, romtemplom: igazán impozáns! Belecsöppenhettünk a történelembe, átérezhettük, hogy a szerzetesek hogyan is élték meg hitben mindennapjaikat. A történelmet felidézve folytattuk utunkat történelmi borvidékre, és egy ámbár modern, de annál tisztább, ízesebb borokat kóstolhattunk a Nyakas pincészetnél

Idei évben is elmentünk kirándulni Október 27-én.

Megtelt a busz! Így indultunk meglátogatni a Budahegyvidéki Evangélikus Gyülekezetet, ahol Keczkó Pál lelkésztől betekintést kaphattunk a gyülekezet életébe,  megnézhettük a templomot, gyülekezeti helységeket.  Innen továbbutaztunk a Zsámbéki romtemplomhoz, ahol a helyi Márton atya vezetésével fedeztük fel a múlt értékeit. A napot Tökön, a Nyakas pincészet látogatásával, pincetúrával, borkóstolóval zártuk. Igazán tartalmas, jó hangulatú nap volt, sokat láttunk, jókat beszélgettünk, a borozás pedig „orcánkat fényezte”.

Köszönet Dudás Erzsébet és Tass Anna presbiter testvéreinknek a szervezésért!

Forssa 2018

2018 Szeptember 13-16

Gyülekezetünk tagjai testvérgyülekezeti találkozón vettek részt Forssa-ban, ahol közösen ünnepelhettük meg az ottani templom felszentelésének 100. évfordulóját.

Helsinkibe érkeztünk, itt csatlakozott hozzánk Emese édesanyja, és egy finn lány, aki 1 évet töltött el Gödöllőn (jól beszélt magyarul). Együtt fedeztük fel a fővárost. Este indultunk Forssába.

A gyülekezeti táborhelyen laktunk közösen az Észt és a Lett gyülekezeti küldöttekkel. Pénteken együttlét, megnéztük a forssa városi és a természettudományi múzeumokat,  a  közeli tammelai templomot, ahol 4 éve koncertet adott énekkarunk, majd egy farmra mentünk, ahol az ottani család fogadott bennünket.

Szombaton ünnepi koncert töltötte meg a Forssai templomot, ahol Emese, Anna és Csanád léptek fel egy gyönyörű műsorral képviselve gyülekezetünket.

Vasárnap ünnepi Istentiszteleten vehettünk részt, majd a közeli gyülekezeti teremben volt összejövetel, ahol a Finn oktatásügyi miniszter asszony is részt vett. A gyermekeknek tartott „templom körbefutással” zárult az eseménysorozat.

Sok élménnyel, meghittséggel feltöltődve érkeztünk haza szerencsésen.

Nyári Hittan tábor 2018

Az idei tábor igen jól sikerült (ismét), felejthetetlen élményt adva gyermeknek és felnőtteknek egyaránt. Ízelítőt is kaphattunk lelkészünktől a mai Istentiszteleten, amikor elmesélte, hogy az egyik gyermek a lovon hátradőlve, az égen nem a szemével nézett, és nem a felhőket, a kék eget látta, hanem a szíve szólt.  A kérdésre, hogy mit lát, azt felelte: hát, Jézust….

Minden gyermek, és szülő sokat, sokat mesélt, hogy milyen is volt az idei tábor!!!! Hát képekben ilyen:

 

 

 

Gyülekezeti nap

A tanévnyitó Istentisztelet után sokan jöttünk össze idei évben is a parókián! Szorgos kezek (Szép Péterék) segítettek, főztek egy igen finomra sikerült Gulyást, amit jó borok és finom süteménynek követtek. No meg beszélgetés, együttlét…némi eső, ami nem igazán zavart minket!

SZÉPÜLT TEMPLOM és a PARÓKIA

SZÉPÜLT A TEMPLOM ÉS A PARÓKIA

Szorgos kezeknek hála idén is szépültünk, rendeződtünk.  Templomunkban kijavításra kerültek a falhibák, kisebb famunkák, ajtózsanérok, illetve a harangtorony feljáró is tiszta lett.  Mellette a parókián lomtalanítás és óriási rendrakás folyt minden helységben, és szorgos kezek lefestettét a homlokzatot is.

Jó volt együtt lenni, így munkában is – gyülekezetünk idősebbjei és fiataljai.
Köszönjük mindenkinek, aki részt vett ebben a 2 napban, nagy munkát végeztek!